VERSENYSZABÁLYOK

A versenyen (előzetes nevezés alapján) 4–6 fős csapatok indulhatnak, a létszámot a nevezési lap kitöltésekor PONTOSAN és VÉGLEGESEN meg kell adni.

A Terepmesterek mindennemű további indoklás, kártérítés és a nevezési díj visszafizetése nélkül KIZÁRJÁK a versenyből azt a csapatot,
- amely a versenyszabályokat megszegi;
- amely a megadott időben (1999. május 14-én pénteken 19:00 és 19:30 között) nem jelenik meg a belogolásnál;
- amelynek akár egyetlen tagja is alkoholos vagy kábítószeres befolyás alatt jelenik meg a belogolásnál;
- amelynek valamelyik tagja a terepre történő utazás során még a cél előtt – bármilyen okból – kiszáll a buszból;
- amely nem kulturált túrázóhoz méltó viselkedésével, a tereptárgyak, a természetes vagy épített környezet rongálásával (pl. magasles ledöntése, turistajelzés átfestése) vagy szennyezésével veszélyezteti mások testi épségét, a természetet, vagy a verseny sportszerű lebonyolítását.

A 4 fő alá csökkenő létszámú csapatok csak versenyen kívül indulhatnak. Egy főre csökkent csapat még versenyen kívül sem indulhat. A csapat vagy egyes tagok visszalépése vagy a csapat versenyből történő kizárása esetén a részvételi díjat – melyet már jó előre fel kell használnunk a busz, térképek stb. kifizetésére – nem áll módunkban visszatéríteni.

A terepre induló buszokba csak a fényképes, névre és buszra szóló dögcédula felmutatásával lehet felszállni. (A dögcédulák kiosztása a belogolás során történik.) A dögcédulákat a verseny végéig meg kell őrizni.

A verseny 1999. május 15-éről 16-ára virradó éjszaka, 00:00-kor ér véget. (Az éjfélt a Kossuth rádió pontos időjelzésének ötödik füttyszavával definiáljuk. Gy. k.: pl. 00:15:00 már éjfél után van!) A csapatnak 18:00 és éjfél között kell megérkeznie, és valamennyi tagjának egyszerre, kulturált állapotban kell bejelentkeznie a célban a versenyirodán, a dögcédulák felmutatásával és a versenylap leadásával. Az éjfél után, vagy létszám-, illetve dokumentáció-hiányosan érkező csapatok szereplése érvénytelen. A felkeresendő pontokhoz és a BONUS-okhoz kapcsolódó kérdések helyes (általunk elfogadott) megoldásai pontban éjfélkor megjelennek a verseny weblapján.

Dörgedelmek és fenyegetések:

- Mindent szabad, amit sem az adott ország hatályos törvényei és jogszabályai, sem a jelen szabályzat nem tilt; és semmi sem kötelező, amit a jelen szabályzat nem tesz kötelezővé.
- Tilos a terepre történő utazás során a cél előtt a buszból bármilyen okból kiszállni. Ennek megkísérlése a teljes csapat automatikus kizárását vonja maga után. A kizárt csapatot minden teketória nélkül otthagyjuk az országúton.
- A buszokból utazás közben kikukucskálni sportszerűtlen és tilos.
- Tilos a verseny során a csapatnak szétválnia, más csapattal egyesülnie, információt cserélnie, vagy más módon együttműködnie.
- Tilos külső segítség igénybevétele (pl. telefonon odarendelt autós ismerős).
- Tilos a tereppontokat rongálni, megsemmisíteni, elmozdítani, a leolvasandó feliratokat felülírni, eltávolítani, a többi csapat információszerzését más sportszerűtlen módszerekkel gátolni.
- Tilos a verseny terepén szemetelni, a növényeket letépni vagy lelegelni, az eredetileg a terephez tartozó állatokat, valamint a bennszülötteket feleslegesen háborgatni. Ha valaki mégis megteszi, a következményekért a Terepmesteri Grémium semmiféle felelősséget sem vállal.


A verseny menete és értékelése:

A lefüggönyözött buszok a Gólyavár körüli 137,02 mérföld sugarú körön belül elhelyezkedő, mintegy 20 mérföld átmérőjű, árkos-bokros-bozótos vidék egy-egy pontján teszik ki a csapatokat. A versenyzők semmiféle információt nem kapnak arról, hogy hol vannak.

Kiszálláskor a versenyzők információs csomagot kapnak, ami versenylapot és térképet is tartalmaz. A térkép a terep homeomorf képe, csak egy kissé információhiányos. A térképen bejelölt, felkeresendő tereppontok és BONUS-ok mindegyike létezik, és valóban a bejelölt helyen van.

A versenylap tartalmazza a felkeresendő tereppontok leírását, (pl. az elágazásnál álló nagy bükkfa oldalán derékmagasságban), és a velük kapcsolatos, megválaszolandó kérdéseket (pl: milyen név van a fába vésve?). A választ a versenylap megfelelő rovatába kell írni, esetleg a lap hátuljára rajzolni (a hátlapra kerülő rajzot jelezni kell a megfelelő kérdés rovatában!).

A megjelölt pontok közül a versenyzők tetszőlegesen sokat, tetszőleges sorrendben kereshetnek fel. A Kishalál kategóriában induló csapatok térképén kevesebb felkeresendő pont szerepel.

Az egyes felkeresendő pontokkal kapcsolatos kérdések sikeres megoldása jutalompontokat hoz a csapatoknak. Az egyes tereppontok nem egyforma értékűek, lehetnek kiemelkedően értékes tereppontok is! A súlyozás megtalálható a versenylapon, a pontok súlya felkeresésük, megtalálásuk és a válasz nehézségével arányos.

Pont-kombinációk: Bizonyos tereppontoknak – bár földrajzilag távol esnek egymástól – valamilyen értelemben közük van egymáshoz (pl. az összes felkeresendő kocsma). Amelyik csapat az egy kombinációhoz tartozó összes célpontot felkeresi, kombinációs jutalompontokat kap. Egyetlen ilyen pont kihagyása viszont az egész kombináció ejtését jelenti. A Kishalál kategóriában az egy-egy kombinációba tartozó pontok száma kevesebb, mint a Nagyhalál pont-kombinációi esetében.

A tereppontok egy részén BONUS (leragasztott műanyag tokba rejtett, számozott, aláírt és lepecsételt cédula) található, ezt a versenylap jelzi. A BONUS-t megtaláló, és azt a célban leadó csapat plusz pontokat kap. Az egyes BONUS-ok értékét a versenylapon feltüntettük. Vannak olyan tereppontok, amelyekhez BONUS és kérdés is kapcsolódik. Figyelem! Egyes BONUS-ok tokja extra kérdést, vagy helyszínen végrehajtandó feladatot is rejt, érdemes felbontani! Ezek az extra kérdések természetesen nem szerepelnek a versenylapon, a választ viszont a versenylapon kell feltüntetni. A csak a BONUS-on szereplő extra kérdésre adott helyes válaszért kapható extra pontszámot is csak a BONUS-on tüntettük fel.

A verseny értékelése a beadott versenylapok és a begyűjtött BONUS-ok alapján történik, a megadott pontozási rendszer szerint. Tudatos rossz válaszért, blöffért előjelváltás (gy. k.: a helyes pontszámért adható pontszám levonása) jár! Mivel a csapatok közti információcsere tilos, több csapat egybehangzó hibás válasza az összes érintett csapatnak a versenyből való kizárását vonja maga után!

A május 15-én 18:00-tól éjfélig terjedő időintervallumon belül a beérkezés ideje nem számít bele az eredménybe, pontazonosság esetén viszont a korábbi beérkezés dönt.

Eredményhirdetés és díjkiosztás 1999. május 20-án, csütörtökön lesz, később megadandó helyen. Itt adjuk át a díjakat - speciális túlélőpólót és más értékes jutalmakat - a legjobb három csapat tagjainak.

Az eredményt közzétesszük a csapatoknak küldött e-mailben és a hálózaton:

a túlélőverseny weblapján:      http://tuleles.elte.hu/te5/eredmeny

és a ludens news-serverén:       az elte.diaklap rovatban.


Vissza